2017. október 20. péntekVendel
13°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
tgm.transindex.ro

BÓVLI

Kedves ellenség!

utolsó frissítés: 17:01 GMT +2, 2011. december 8.

A Magyar Nemzet azt írja, „bóvlinak minősítette hazánkat a Moody’s”. Hazánkat? Arany Jánost? A jáki templomot? A pécsi főteret? Bartók Bélát? Lukács Györgyöt? Mándyt? Bodor Ádámot? A csepeli szabadkikötőt?

Kedves ellenség! Szemétnek minősítetted – mert a „junk” szemét, dzsuva, nem „bóvli” – államunk kötvényeit, hitelképességét. A Magyar Nemzet azt írja, „bóvlinak [helyesen: szemétnek] minősítette hazánkat a Moody’s”. Hazánkat? Arany Jánost? A jáki templomot? A pécsi főteret? Bartók Bélát? Lukács Györgyöt? Mándyt? Bodor Ádámot? A csepeli szabadkikötőt? Nem, kedves ellenség, csak a kötvényeket.

Akármilyen kellemetlenek is a következmények, azt mindenki tudja, hogy a „hitelminősítés” szélhámosság. Ezek a hitelminősítő intézetek a legjobb osztályzatokat adták a Lehmann Brothers bankháznak két nappal a pénzügyek történetének legdörgedelmesebb összeomlása előtt. Azt is mindenki tudja, talán még a legortodoxabb közgazdasági szemleírók is, hogy Európa perifériáján az összes országok egyensúlytalanok (még Nagy-Britannia is), a közepén meg nem; a periférián – nyugaton, délen, keleten – nagy a költségvetési hiány és az államadósság, és ez úgyszólván mindig így volt. Ez a hűhó teljesen irracionális – de hát az egész búvalbélelt rendszer irracionális.

Kedves ellenség – emlékszel? – , pár hónapja még lusta dögnek nevezted a görögöket, akik elegánsan sütkéreznek az áldott napfényben, s elvárnák tőlünk (amikor úgy sejted, van egy kis pénzed, mindig nagyon fehér embernek érzed magad), hogy kifizessük a kávéházi számláikat. Amikor téged kólint főbe a hiperkapitalista cunami, akkor a Nyugatot kezded gyűlölni (ilyenkor azonnal megbarnulsz). S ha meg nem a Nyugatot gyűlölöd, akkor a kormány félbolondjainak a fejét követeled, hiszen megjósoltad, ha a kormány nem veszi ki az utolsó fillért a zsebedből, s a tetőt el a fejed fölül, akkor ellentétbe kerül a civilizációval, Platóntól ide és vissza. Ezer éve semmi nincs honfitársaink kultúrájában, ami ne volna nyugati, a Nyugat mégis – és még mindig – vagy fölöttes én, vagy huhogó rémmumus. De akár le is nézhetnéd, hiszen mostanában csak a giccset, a ponyvát, a félműveltséget, az áltudományt, a babonát és az ízléstelenséget importálod onnan, s hovatovább el is hiszed, hogy nincs ott semmi egyéb.

Kedves ellenség! Te meg úgy tekintesz a kelet-európaiakra, mintha a végzet, a kulturális-geopolitikai balsors, ítélte volna őket alacsony bérekre, magas árakra és magas adókra, s ha zúgolódnak, akkor bizonyosan valaminő politikai kórság kerítette őket hatalmába; nem elég, hogy ezek az Untermenschek nem óhajtanak éhezni és fázni, de még okostelefont, szélessávú internetet, kamarazenét, sampont és jó fordításokat is akarnak, s ez, tudjuk jól, csak az atlanti és az észak-mediterrán tengerpart lakóit illeti meg, ha elég fehérek. „A kelet-európaiaknak nincsenek demokratikus hagyományaik” meg „piacellenesek”, hát forduljanak föl, mondod. Nem unod még?

Kedves ellenség! Nagyon meg voltál elégedve magaddal, amikor a világi, katonai-nacionalista zsarnokságokat megdöntötte az imént szerinted még antidemokratikus tömeg, és te szívből üdvözölted, s örömödben robotröpülőgépekkel lövöldöztél összevissza – ugyanakkor ugyancsak szívből támogatod a csonkító-lefejező sivatagi teokráciákat, mert kell a kőolaj a zombiautóba, amelyben ülve jólesően kételkedhetel a globális fölmelegedésben, az üvegház-hatásban, ami nem más, mint politikai korrektség.

Kedves Országos Atomenergia Hivatal! Kedves Országos Tisztifőorvosi Hivatal! Kedves Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve! Kedves Országos Sugárbiológiai és Sugár-egészségügyi Kutató Intézet! Kedves Közép-Dunavölgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség! Kedves Magyar Tudományos Akadémia! Miközben a csillebérci Izotóp Intézet Kft.-ből dől kifele a fukusima, mint a trágyabűz, nektek ez smafu, nektek ez bliktri, mert az általatok a másutt szokásos veszélyparaméterek többszörösében meghatározott sugárveszély keretszámait nem haladja meg, holott a környékbeli kis úttörők tornacipője tébolyodott kattogásra készteti a Geiger-Müller számlálót. Magyar gyereknek ez meg se kottyan, nincsen itten Csillebércen semmiféle fukusima, hirosima meg madárinfluenza.

Drága ellenség! Nem akarod megérteni, kis galambom, szívem szottya, hogy ha ilyen alacsonyak a reálbérek, a reáljövedelmek, akkor a fogyasztást csak a – végső soron az államtól, s mivel az adófizetők már nem bírják, a bankoktól származó – hitelekkel lehet finanszírozni, s ha nincs fogyasztás, nincs profit, s akkor mi lesz veled? Hogyan lesz az emiatti adósságból kilakoltatás, és a kilakoltatásból meg a gáz elzárásából gazdasági növekedés, megmondanád, édes rózsám?

Kedves jó ellenség! Ha csökkented a fizetéseket és a nyugdíjakat, fölszámolod az állásokat, nem engeded iskolába járni a szegény gyerekeket, széttiprod az egyetemeket, ÉS UGYANAKKOR megszünteted a munkanélküli-segélyt, ÁM EGYBEN a forradalomtól féltedben mégse akarod éhen dögleszteni a nép többségét, AKKOR nem tehetsz mást, mint hogy növeled az államadósságot. Márpedig a csecsemőknek is világos, hogy ha nincs termelés és fogyasztás (te ezt úgy hívod, „fizetőképes kereslet”), akkor a honpolgárokat az államnak, a közösség állítólagos képviselőjének kell eltartania. Ha pedig ilyen alacsonyra lövöd be a hiánycélt, szentem, akkor ez nem lehetséges.

Kedves ellenség! Ezer éves birodalomról álmodol, meghitten ismerős gondolat ez, cimbora, patinája van neki, de ez így nem fog menni. Lefogod minden következhető kormány kezét. Évtizedekre az idomított hivatalnokaidra bíztad az összes közintézmény irányítását. Alkotmányba iktattad minden idioszinkráziádat. A választási törvénnyel szintén évtizedekre tartósan savanyítottad be az uralmadat. A civil társadalmat a civil társadalom beleszólása nélkül kézből eteted. A hírközpontod gyártja a híreket – vetélytársaidról is. Lehetetlenné tetted a sztrájkot.

Lehetetlenné tetted a népszavazást. Pörrel fenyegetsz meg elbocsátasz mindenkit, aki még meg se nyikkant, de netán nyikkanhat. Nem hallottál harangozni arról a szakállas politikai bölcsességről, amely szerint „a jó kormányzat”, amelyért annyira rajongsz, mindig hagy az ellenfélnek VÉSZKIJÁRATOT? Mit vársz azoktól, akiket sarokba szorítasz? Mire számítasz azoktól, akiket szimbolikus vagy konkrét éhhalálra szánsz? Nem látod, hogy a véres zűrzavar felé tolod Magyarországot? Nem érzed, hogy csak ideig-óráig foghatod a nyomort és az elnyomást arra a nemzetközi, főleg nyugati tőkére, amelynek magad is – bár zúgolódó – alkalmazottja vagy? Nem sejted, hogy csúnya világ jöhet rád? Márpedig én nem akarom, hogy bajod essék. Én azt szeretném, ha az egyenlő és igazságos társadalom úgy jöhetne létre, hogy senkinek ne verjék be a fejét – hiszen ha sokan megsínylik a változást, hol marad az egyenlőség és az igazságosság?

Kedves ellenség! Azt állítod, hogy jólét leselkedik ránk, ha paramilitáris osztagaid még az eddiginél is sűrűbben masíroznak föl s alá, s itt a következő sarkon a bőség, ha a cigányokat és a melegeket internálják, a zsidókat, kommunistákat és liberálisokat valahogy elintézik. Ezt már megkísérelték korábban, s ha bőség nem is lett belőle, kuss igen. De ez is csak akkor lehetséges, ha a háború ott a kezed ügyében. Pusztán csak szenvedés okozásával nem lehet kormányozni, lásd följebb.

Kedves ellenség! Mindig cizellált voltál, és még most is csak lassan romlik a nyelvtanod. Ki nem bírod a hatalom otrombaságait, és – teljes joggal – követeled a pártatlan, elfogulatlan, hozzáértő, még a nonkonformizmusnak és az avantgardizmusnak is apró zugolyt berendező állami kultúratámogatást és kultúrafinanszírozást, az érdekeltekből álló szakmai zsűriket s a többit. Ugyanakkor – önzetlen, önromboló, önföláldozó balek, te – ujjongva magasztalod az állam leépítését, az adjuk-el-a-nagymamát-is piaci könyörtelenséget, ÁM UGYANNAKOR sürgeted a közösségi könyörületet, a megsebzettek pozitív diszkriminációját, meleg szobát a hajléktalanoknak, hajlékot a be nem illeszkedőknek, jó szót a megfáradtaknak, az elkeseredetteknek, a reményvesztetteknek. Jó, persze, igen, de akkor miből? Ha antikapitalizmusról hallasz tőlem, félrenézel. Isten hozta – mondod a Nemzetközi Valutaalapnak, amely nemcsak a Kossuth- és a Munkácsy-díjadat veszi el, de a szoknyádat is lehúzza. Véged van, ha előítéleteid érvényesülnek.

Kedves ellenség! Már megint nagyon jól jártál az ellenségeiddel. A szakszervezetek egyeztetést, egyeztetést, egyeztetést kérnek, könyörögnek, egyeztetést – veled!... A civil társadalom mozgalmai mit javasolnak? Mit hát, nyilván, bizottságot, „hiteles és bizonyított [!!!] pénzügyi és gazdasági szakemberekből álló válságtanács fölállítását!”, fölkiáltójellel. Ki mondja majd meg, kenyeres pajtásaim, hogy ki hiteles és ki bizonyított? Nyilván az ellenség. „Követeljük a gazdaságpolitikai irányítás átadását a válságtanácsnak!” Fölkiáltójellel. S ezt alkotmányvédők követelik! Fölkiáltójellel. Igen, a pénzügyi és gazdasági szakemberek már bizonyítottak. Íme. A Reformszövetség – a nagytőke legagresszívabb politikai képviselete – már alakított itt kormányt. Jöhet a következő. „Követeljük az IMF-fel folytatott tárgyalások által érintett területek társadalmi, szakmai és civil szervezeteinek bevonását a magyar álláspont kialakításába!” Ha az ellenség tárgyal egymással, akkor rendben van, ha a meg nem választott, senkitől föl nem hatalmazott mozgalmak valamiféle – teljesen körvonalazatlan – módon beleszólhatnak, azaz valószínűleg majd beülhetnek egy félreeső szobába, ahol valamelyik államtitkár-helyettes majd elcseveg velük.

Hiszen az ellenség pontosan ezt akarja: a demokratikus fölhatalmazás nélküli „szakértői kormányzást”, mint Olasz- és Görögországban. Ezt indítványozza az ellenség ellenzéke. Ennyit. Kedves ellenség, mázlista vagy. Abban is, hogy az ellened lázadókat jól becsaptad, elhitték neked, hogy csak a bankok az ellenségeik. Mintha a béreket, a nyugdíjakat, a szociális juttatásokat a bankok vernék szét, csavarnák lefelé, mintha a fogyasztói árakat ők drágítanák, mintha a munkaidőt ők hosszabbítanák, mintha a munkafegyelmet és a munkaintenzitást ők fokoznák, szigorítanák, mintha a kapitalizmus csak a pénzügyi szektorból állna, mintha csak fogyasztók és főleg csak adósok léteznének, termelők és munkanélküliek, nyugdíjasok, diákok és betegek, szülők és adófizetők meg nem. Kedves ellenség, sikerült a kapitalizmust eltüntetned a társadalmi küzdelmekből. Fogadd szerencsekívánataimat.

Az írás megjelent a Népszabadság december 4-i számában.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!