Udvarias kommentár
Tamás Gáspár Miklós utolsó frissítés: 17:32 GMT +2, 2015. július 28.A szabadelvű bírálat készpénznek veszi a miniszterelnök úrnak azt az állítását, hogy ő a neoliberális Európának és az egész Nyugatnak a kérlelhetetlen ellenfele.
De így – ugyancsak udvariasan – mégis megteszem.
Orbán Viktor úrnak már nem sok titka maradt, mindent régen nyilvánvalóvá tett (lásd itt , vö. itt).
De politikai, rendészeti és retorikai működésének van olyan aspektusa, amelyre nem nagyon szokott fény derülni. Ebben mindenekelőtt a liberális publicisztika a ludas – talán nem árt, ha olyasvalaki hívja föl erre a figyelmet, aki mind Orbán úr rezsimjével, mind a rezsim liberális (értelmiségi) bírálóival szemben áll világnézetileg és politikailag, ha nem is egyforma mértékben.
A szabadelvű bírálat készpénznek veszi a miniszterelnök úrnak azt az állítását, hogy ő a neoliberális Európának és az egész Nyugatnak a kérlelhetetlen ellenfele, továbbá azt, hogy ő heterodox (nem ortodox) gazdaságpolitikát folytat. A szabadelvű bírálók Orbán úr dörgedelmeivel szemben a védelmükbe veszik az Európai Uniót, amelynek a politikáját ők többnyire lelkesen helyeslik. Közben nem veszik észre, hogy evvel voltaképpen Orbán úr politikáját magasztalják, hiszen a világhírű magyarországi miniszterelnök lódít – vagy ahogy a még nálam is udvariasabb angol mondja a parlamentáris illemszabályok szerint: takarékosan bánik az igazsággal (economical with the truth).
Az igazsággal való ilyetén szűkmarkúság itt abban áll, hogy a magyarországi radikális jobboldal vezetőjének a politikája teljes mértékben megfelel a neoliberális politika irányelveinek: Magyarországon egykulcsos, alacsony személyi jövedelemadó van (ezt még Mrs. Thatchernak se sikerült bevezetnie), rendkívül magas az általános forgalmi adó (áfa) – mindkét dolog a lakosság jövedelmi fölső egytizedének érdekeit szolgálja – , a magyarországi állam úgy fizeti adósságait, mint a m. kir. katonatiszt (s evvel a nyugat-európai pénzügyi körök kedvence, szemben minden ellenkező híreszteléssel), elvonja a költségvetési forrásokat a nagy szociális rendszerektől (egészségügy, népoktatás, tömegközlekedés, kultúra), teljesen fölszámolta a szociális segélyezést, gyakorlatilag megszüntette a munkavállalói jogokat, a szegénység különféle fajtáit büntetni rendeli, rendkívül alacsonyan tartja a béreket (amelyeket az ún. „közmunkával” is rettentő nyomás alatt tart), bagóért magánkézbe adja az állami földeket, beleértve a nemzeti parkokat és biogazdaságokat. Az egyenlőtlenség szélsőséges, amelyet tovább erősít az oktatás faji és osztályalapú szegregációja és magas szelektivitása. A társadalmi (gazdasági) egyenlőtlenséget tovább fokozzák a régiós, nemzedéki, egészségi, műveltségi, nemi s a mindezeket kombináló etnikai egyenlőtlenségek.
A rezsim népellenes, mindenekelőtt munkásellenes, továbbá agresszívan nőellenes jellege félreismerhetetlen. A politikai indoktrináció és a tudományos kutatói, egyetemi és más értelmiségi munkakörök, továbbá a közszolgálati médiák és a kompetens közigazgatás ripityára verésével Orbán úr politikai rendszere megszabadult gondolkodni és beszélni tudó ellenfelei jelentős részétől (minden magára valamit is adó konzervatív utálja az értelmiséget, hiszen a maradi az Ész helyett a Hagyományt részesíti előnyben és tiszteletben: a brit konzervatívok BBC-gyűlölete pl. legendás – Mr. Cameron most el is intézi a közszolgálati médiákat, amiben az általa is nagyra becsült Orbán urat követi).
Miniszterelnök urunk mindebben a legszolgaibban alkalmazkodik a kurrens nyugati trendekhez. Miért szidalmazza tehát – óriási sikerrel – a nyugati társadalmakat? A magyarországi állam, tehát a magyarországi jobboldal teljhatalmú vezetője – nem is teljesen indokolatlanul – a képmutatást lobbantja napnyugati kartársai szemére. Persze csak közvetve. Úgy tesz a nagy kópé, mintha Nyugat-Európa csakugyan egalitárius lenne, „befogadó”, „multikulturális”, „feminista”, „antirasszista”, „politikailag korrekt” (azaz a hátrányos helyzetűek verbális bántalmazásától tartózkodó) volna, s ezért szidja a Nyugatot, holott maga is tudja, hogy mindez (szerintem: sajnos) nem igaz. Az Európai Unió törzsállamainak („magvának”) ugyanaz a véleménye a bevándorlásról, a menekültkérdésről, mint Orbán úrnak, csak a magyarországi jobboldalon (államban) divatozó, gorombán soviniszta, fajgyűlölő dumától viszolyog – de nem a lényegtől. Természetesen olyan elmaradott, kulturálisan hanyatló és kezdetlegesen kormányzott kis országban, mint az alkotmányos köztársasági jellegétől megfosztott Magyarország, a viszonyok faragatlanabbak, mint jobb módú, szerencsésebb, technikailag és gazdaságilag fejlettebb államokban. Orbán miniszterelnök úr ezt az elmaradottságot idealizálja – szerinte a kicsit jámborabb, emberségesebb, szelídebb viszonyok, az egyenlőség előtt megemelt szimbolikus kalapok a dekadencia jelei, és ilyen ügyekben olykor egyenesen frenézisbe lovalja magát, ami (ebben a hőségben) meggondolatlanság. Attitűdjét egyik híve, a színes egyéniségű milliárdos, Széles Gábor (aki hevesen ellenzi a gravitációt) foglalta össze a legjobban, aki sommásan „a baloldali elit buziságáról” beszélt a minap.
Orbán úr is a baloldali elit buziságáról vagy micsodaságáról szólott Tusnádfürdőn: ennek az elitnek a tagjai nem szeretik a magyarokat, mert magyarok – mondotta a jelentős államférfi. Tekintettel arra, hogy Magyarhonban nincs semmiféle baloldali elit, sőt: baloldal se nagyon van pár (többnyire nagyon fiatal és nagyon rosszul kereső) értelmiségitől és maroknyi munkástól eltekintve, a miniszterelnök úr alighanem azokra az emberekre gondolhatott, akik kenyeret és vizet visznek a borzalmas állapotban Magyarországra érkező közel-keleti menekülteknek. Vannak Magyarországon emberek, akik irgalmas szívűek és nem idegengyűlölők: ezt tekinti az állam vitathatatlan és mindenható vezetője az alattvalóira leselkedő legnagyobb veszedelemnek.
Akár föl is háborodhatnám rajta, ha nem lenne annyira unalmas.
De ameddig Orbán úr megfizetteti a magyarországi honpolgárokkal az államadósságot (és nem csökkenti az áfát, mint balszerencsés román kollégája), illetve ameddig a romantikus hévvel pazarolt költségvetési pénzeket nem a nyomor enyhítésére használja, addig biztos a helye a polcon, s a Nyugat elleni szitkait annak nézik Nyugaton, amik: üres szavaknak. Nem lesz itt semmi baj.
Update Reakciók az írásra:
Béndek Péter: Miért kávézik TGM Orbánnal?
A TGM problémáról (megjegyzésposzt)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!