2017. aug. 20. vasárnapIstván
23°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
tgm.transindex.ro

Udvarias kommentár

utolsó frissítés: 17:32 GMT +2, 2015. július 28.

A szabadelvű bírálat készpénznek veszi a miniszterelnök úrnak azt az állítását, hogy ő a neoliberális Európának és az egész Nyugatnak a kérlelhetetlen ellenfele.

Ha nem erdélyi, ráadásul Kolozsváron szerkesztett portál kért volna föl rá, hogy kommentáljam Orbán Viktor magyarországi miniszterelnök beszédét, valószínűleg udvariasan elutasítom, mert Orbán úr nem mondott semmi mást, csak amit az utóbbi időben szokott.

De így – ugyancsak udvariasan – mégis megteszem.

Orbán Viktor úrnak már nem sok titka maradt, mindent régen nyilvánvalóvá tett (lásd itt , vö. itt).

De politikai, rendészeti és retorikai működésének van olyan aspektusa, amelyre nem nagyon szokott fény derülni. Ebben mindenekelőtt a liberális publicisztika a ludas – talán nem árt, ha olyasvalaki hívja föl erre a figyelmet, aki mind Orbán úr rezsimjével, mind a rezsim liberális (értelmiségi) bírálóival szemben áll világnézetileg és politikailag, ha nem is egyforma mértékben.

A szabadelvű bírálat készpénznek veszi a miniszterelnök úrnak azt az állítását, hogy ő a neoliberális Európának és az egész Nyugatnak a kérlelhetetlen ellenfele, továbbá azt, hogy ő heterodox (nem ortodox) gazdaságpolitikát folytat. A szabadelvű bírálók Orbán úr dörgedelmeivel szemben a védelmükbe veszik az Európai Uniót, amelynek a politikáját ők többnyire lelkesen helyeslik. Közben nem veszik észre, hogy evvel voltaképpen Orbán úr politikáját magasztalják, hiszen a világhírű magyarországi miniszterelnök lódít – vagy ahogy a még nálam is udvariasabb angol mondja a parlamentáris illemszabályok szerint: takarékosan bánik az igazsággal (economical with the truth).

Az igazsággal való ilyetén szűkmarkúság itt abban áll, hogy a magyarországi radikális jobboldal vezetőjének a politikája teljes mértékben megfelel a neoliberális politika irányelveinek: Magyarországon egykulcsos, alacsony személyi jövedelemadó van (ezt még Mrs. Thatchernak se sikerült bevezetnie), rendkívül magas az általános forgalmi adó (áfa) – mindkét dolog a lakosság jövedelmi fölső egytizedének érdekeit szolgálja – , a magyarországi állam úgy fizeti adósságait, mint a m. kir. katonatiszt (s evvel a nyugat-európai pénzügyi körök kedvence, szemben minden ellenkező híreszteléssel), elvonja a költségvetési forrásokat a nagy szociális rendszerektől (egészségügy, népoktatás, tömegközlekedés, kultúra), teljesen fölszámolta a szociális segélyezést, gyakorlatilag megszüntette a munkavállalói jogokat, a szegénység különféle fajtáit büntetni rendeli, rendkívül alacsonyan tartja a béreket (amelyeket az ún. „közmunkával” is rettentő nyomás alatt tart), bagóért magánkézbe adja az állami földeket, beleértve a nemzeti parkokat és biogazdaságokat. Az egyenlőtlenség szélsőséges, amelyet tovább erősít az oktatás faji és osztályalapú szegregációja és magas szelektivitása. A társadalmi (gazdasági) egyenlőtlenséget tovább fokozzák a régiós, nemzedéki, egészségi, műveltségi, nemi s a mindezeket kombináló etnikai egyenlőtlenségek.

A rezsim népellenes, mindenekelőtt munkásellenes, továbbá agresszívan nőellenes jellege félreismerhetetlen. A politikai indoktrináció és a tudományos kutatói, egyetemi és más értelmiségi munkakörök, továbbá a közszolgálati médiák és a kompetens közigazgatás ripityára verésével Orbán úr politikai rendszere megszabadult gondolkodni és beszélni tudó ellenfelei jelentős részétől (minden magára valamit is adó konzervatív utálja az értelmiséget, hiszen a maradi az Ész helyett a Hagyományt részesíti előnyben és tiszteletben: a brit konzervatívok BBC-gyűlölete pl. legendás – Mr. Cameron most el is intézi a közszolgálati médiákat, amiben az általa is nagyra becsült Orbán urat követi).

Miniszterelnök urunk mindebben a legszolgaibban alkalmazkodik a kurrens nyugati trendekhez. Miért szidalmazza tehát – óriási sikerrel – a nyugati társadalmakat? A magyarországi állam, tehát a magyarországi jobboldal teljhatalmú vezetője – nem is teljesen indokolatlanul – a képmutatást lobbantja napnyugati kartársai szemére. Persze csak közvetve. Úgy tesz a nagy kópé, mintha Nyugat-Európa csakugyan egalitárius lenne, „befogadó”, „multikulturális”, „feminista”, „antirasszista”, „politikailag korrekt” (azaz a hátrányos helyzetűek verbális bántalmazásától tartózkodó) volna, s ezért szidja a Nyugatot, holott maga is tudja, hogy mindez (szerintem: sajnos) nem igaz. Az Európai Unió törzsállamainak („magvának”) ugyanaz a véleménye a bevándorlásról, a menekültkérdésről, mint Orbán úrnak, csak a magyarországi jobboldalon (államban) divatozó, gorombán soviniszta, fajgyűlölő dumától viszolyog – de nem a lényegtől. Természetesen olyan elmaradott, kulturálisan hanyatló és kezdetlegesen kormányzott kis országban, mint az alkotmányos köztársasági jellegétől megfosztott Magyarország, a viszonyok faragatlanabbak, mint jobb módú, szerencsésebb, technikailag és gazdaságilag fejlettebb államokban. Orbán miniszterelnök úr ezt az elmaradottságot idealizálja – szerinte a kicsit jámborabb, emberségesebb, szelídebb viszonyok, az egyenlőség előtt megemelt szimbolikus kalapok a dekadencia jelei, és ilyen ügyekben olykor egyenesen frenézisbe lovalja magát, ami (ebben a hőségben) meggondolatlanság. Attitűdjét egyik híve, a színes egyéniségű milliárdos, Széles Gábor (aki hevesen ellenzi a gravitációt) foglalta össze a legjobban, aki sommásan „a baloldali elit buziságáról” beszélt a minap.

Orbán úr is a baloldali elit buziságáról vagy micsodaságáról szólott Tusnádfürdőn: ennek az elitnek a tagjai nem szeretik a magyarokat, mert magyarok – mondotta a jelentős államférfi. Tekintettel arra, hogy Magyarhonban nincs semmiféle baloldali elit, sőt: baloldal se nagyon van pár (többnyire nagyon fiatal és nagyon rosszul kereső) értelmiségitől és maroknyi munkástól eltekintve, a miniszterelnök úr alighanem azokra az emberekre gondolhatott, akik kenyeret és vizet visznek a borzalmas állapotban Magyarországra érkező közel-keleti menekülteknek. Vannak Magyarországon emberek, akik irgalmas szívűek és nem idegengyűlölők: ezt tekinti az állam vitathatatlan és mindenható vezetője az alattvalóira leselkedő legnagyobb veszedelemnek.

Akár föl is háborodhatnám rajta, ha nem lenne annyira unalmas.

De ameddig Orbán úr megfizetteti a magyarországi honpolgárokkal az államadósságot (és nem csökkenti az áfát, mint balszerencsés román kollégája), illetve ameddig a romantikus hévvel pazarolt költségvetési pénzeket nem a nyomor enyhítésére használja, addig biztos a helye a polcon, s a Nyugat elleni szitkait annak nézik Nyugaton, amik: üres szavaknak. Nem lesz itt semmi baj.

Update Reakciók az írásra:
Béndek Péter: Miért kávézik TGM Orbánnal?
A TGM problémáról (megjegyzésposzt)