2017. december 16. szombatEtelka, Aletta
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
tgm.transindex.ro

EX SYMPOSION

Marx Újvidéken

utolsó frissítés: 13:29 GMT +2, 2013. augusztus 14.

A magyarokat még mindig a liberalizmus és az (autoritárius) etnicizmus unalmas és kilátástalan konfliktusa foglalkoztatja. Pedig a problémákra egyik se javasol – szellemi kimerültsége folytán – semmi érdekeset.

Az Ex Symposion Magyarországon megjelenő folyóirat, a híres vajdasági, ex-jugoszláviai Új Symposion utóda (ez a lap volt az egyetlen legálisan kapható ellenzéki kiadvány az ún. magyar nyelvterületen, 1965-től 1983-ig, utána elsorvasztották), kiadója Veszprémben van, szerkesztői – ahogy írják: „…a háború elől emigrált vajdasági alapítókon kívül Ceauşescutól elüldözött erdélyiek és »anyaországi« »gyüttmentek«…” – meg mindenfelé. Az Ex Symposion 1993 óta jelenik meg, 2004-ig Tolnai Ottó volt a főszerkesztője, 2005-től Bozsik Péter szerkeszti, jelenleg Pályi Márkkal és Krusovszky Dénessel egyetemben (végig részt vett a szerkesztésben Balázs Attila és Fenyvesi Ottó).

Tudni való, hogy az egyes kisebbségi magyar kultúrák különféle kapcsolatban álltak-állnak az „utódállamok” többségi kultúráival ott, ahol működniük kell. A két szélső eset: Románia és Jugoszlávia (majd Szerbia; a horvátországi és szlovéniai magyar kultúratöredékeknek nincs a vajdaságiétól erősen különböző karakterük). Az erdélyi magyar (magas)kultúrára a román nem volt mélyebb hatással, és az a kevés, ami volt, is eltűnni látszik mostanában.

A horvát, szerb, szlovén, sőt: boszniai, montenegrói kultúra elemei eljutnak Magyarországra (számtalan exjugoszláv könyv jelenik meg folyton, olyan elismert értelmiségi fordít sokat, mint Radics Viktória, aki jelentős kritikusnak, esszéírónak, irodalomtudósnak számít Magyarországon), de az erdélyi magyar írók – otthon vagy Pesten – föladták a kultúraközvetítő funkciót; a román kultúra (meg a szlovák) többé-kevésbé feledésbe merült Magyarországon, csak a szerbhorvát-szlovénnek és a lengyelnek (sokkal kisebb mértékben a csehnek) vannak nyomai.

Arról nem is szólva, hogy az Ex Symposion olyasmikre vállalkozik, amik Erdélyben vagy Felvidéken (vagy mondjuk Erdéllyel foglalkozó magyarországi folyóiratokban) elgondolhatatlanok lennének. Különszámot adott ki Sinkó Ervinről. Képzeljünk el egy-egy Gaál Gábor- vagy Fábry Zoltán-emlékszámot! (Igaz, Sinkó Ervin életműve romolhatatlanabb.) Közölt az Ex Symposion szatirikus „exjugó lexikont” is, amely ugyan igazán nem barátságos a Tito-rezsimmel, de tele van az egykori ország iránti aprólékos figyelemmel, amely már-már a szeretet szinonimája.

Kolozsvárt és Pesten olyan históriai és művelődéstörténeti könyvek és tanulmányok jelennek meg Erdély utóbbi évtizedeiről, amelyekben egyetlen román nyelvű munkára utaló lapalji jegyzet vagy hivatkozás sincs. Alig hallunk kétnyelvű szerzőkről.

Ex Symposion Gerusija-különszám borító Ex Symposion Gerusija-különszám borító



A Gerusija-különszám (Ex Symposion 81, megj. 2013) pedig még nagyobb anomália. Hiszen nem pusztán arról nem nagyon érkezik hír Magyarországra, hogy van új, korszerű és fiatal radikális baloldal Kelet-Európában – elsősorban a volt Jugoszlávia országaiban és Lengyelországban (no meg persze Kelet-Németországban), de Romániában, Csehországban, Bulgáriában, Ukrajnában is – , de néhány marginális szektakiadványon kívül arról se, hogy Magyarországon (vagy legalábbis magyar nyelven) is akad efféle.

A Gerusija mindenféle (szerb, bosnyák, magyar, horvát) eredetű vajdasági ifjú balosok (többnyire marxisták) csoportja. (Persze a kilenc emberből hárman Belgrádban élnek, ketten meg Németországban: de Újvidéken alakultak meg.) A szó görög, és öregséget jelent. Ezt mondja a csoport kiáltványa: „…Hegel és Marx is azt sulykolja, hogy fiatal emberek nem érthetik meg a dialektika legfontosabb elveit, a tagadás erejét és az ellentmondás feszültségét, ezért át kell alakítanunk őket: az öreggé válás a radikális elmélet kiterjesztése. A bölcselet alapvetően öreg! Nem is kíván fiatal lenni, se lendületes, se lobogó, se az élvezet helye – a neoliberalizmus ideális helye – , ahol az örök ifjúság hirdetői árulják a ráncosodás elleni szereiket… […] Mi nem vagyunk gerontológusok. Mi nem az öregedés tüneteit vizsgáljuk, hanem kihasználjuk minden előnyét. Mi öregek vagyunk. Az öregség nem biológia, az öregség az új szubjektivitás. Változtassuk meg a szubjektivitást, változzunk geruziánusokká! Nem az évek számától függ, hogy valaki öreg-e. Az öregséghez bátorság kell! We can’t change the country. Let us change the subject!”

Egy másik kollektív írásban, amely a csoport lapja (Stvar, a. m. „Dolog”) 3. számának vezércikke: „Mivel az ország, ahol a kiadványunk megjelenik – Szerbia – , két domináns politikai tömbre oszlik – jobboldalira és liberálisra (az Első és a Második Szerbiára) – , az a feladat várt ránk, hogy egyértelműen a Harmadik lehetetlen szerepét, a baloldali elméletek világos megfogalmazását vállaljuk.”

Saša Hrnjez tanulmánya a kurrens uralkodó ideológiákkal szemben határozza meg a pozícióját, Kant „tájékozódni a gondolatok között” stratégiáját alkalmazva: „…az ész politikai használatát az a szükséglet vezérli, hogy a kapitalizmus túloldalán léteznek föl nem fedezett terek. Belépni az ismeretlen sűrű éjszakájának e mérhetetlen terébe – olyan alapvetés ez, amely megnyitja a lehetőségek lehetőségét a történelmi praxis mezején. Antikapitalista kantiánusság az antikapitalista spinozizmus helyett?”

Đorđe Hristov dolgozatát a kommunizmusról – egészen képtelen tömörsége miatt – lehetetlen összefoglalni, de számtalan elődéhez hasonlóan ez is az utópizmust próbálja elkerülni: „A jelenlegi rendszer már bizonyára nem viseli el a komplexitás és az elkerülhetetlen transzformabilitás óhatatlanul elkövetkező fokát; ámde ugyanilyen alkalmatlan a posztmodern neolitikum nem regulatív képzete, vagy a természettel harmonizáló élet elképzelése, amelyek a kommunizmus nevének hallatán megszállják a jelenkort.”

Losoncz Márk szép esszéje az anarchizmusról kategorikusan kijelenti: „Foucault diagnózisát, miszerint többé már nem lesz melankolikus, szomorú lázadás, az anarchisták megelőzték, és ők is valósítják meg.” Losoncz Márkkal, a csoport magyar tagjával (aki többedmagával még egyetemista) interjú is készült, elmondja a Gerusija és a Stvar izgalmas történetét, elmagyarázza az egész galeri szembehelyezkedését a nálunk egyedül ismert jugoszláviai baloldali irányzattal, az ún. praxisfilozófiával, itt fontos Althusser közvetett hatása (a szlovén neomarxistákon – Rastko Močnik, Mladen Dolar, Slavoj Žižek, Alenka Zupančič – keresztül). Losoncz Márk azt is leszögezi, hogy menekülnek a kizárólagos elméletiségtől, mint ördög a tömjénfüsttől. (Tanúság erre az Ex Symposion különszámában a sok kitűnő írás a diákmozgalmakról. Kiemelkedik közülük a figyelemre méltó versekkel is szereplő Maja Solar költő cikke az akadémiai prekariátusról.)

Losoncz Márk nagyon fontos dolgokat mond a többi kelet- európai országban ma is zömmel ismeretlen „titói” Jugoszlávia hagyatékáról és a Ðinđić-féle neoliberális kurzus rémségeiről (ezt a korszakot és a meggyilkolt Ðinđić miniszterelnök szerepét az összmagyar sajtó teljesen félreértette, pedig Ðinđić nem volt kevésbé nacionalista – Frankfurtban képzett ultrabalos volt pedig valaha, még le is csukták Ljubljanaában 1974-ben –, mint etatista ellenfelei).

Losoncz Márk „az utópikus többletről” beszél, majd: „A kételyekre pedig igazi választ csak a valóság adhat – ez kifejezetten kellemes arculcsapás.”

A szám talán legprovokatívabb, a weimari kommunista avant-garde hangulatát idéző fejezete Ivan Radenković esszéje, „A zene, a piac és a munkásosztály”, amely engem ugyan nem győzött meg, de bevallom: élveztem. Úgy odacsördít, hogy még.

A legszenzációsabb tanulmány pedig szerintem Aleksandar Matković műve az adósságról (ez is az elviselhetőség határáig tömörített, iszonyúan sűrű munka), amelyet egyszerűen elolvasásra ajánlok. Remélhetőleg világnyelveken is megjelenik, mert a témáról szóló – egyre terjedelmesebb – irodalom egyik legeredetibb és legmélyebb darabja.

Az ilyen kurta ismertetés természeténél fogva igazságtalan és elégtelen. De talán meggyőztem az olvasót, hogy szerezze meg ezt a folyóiratszámot – a múlt héten még kapható volt az Írók Boltjában a budapesti Andrássy úton – , és remélem, hogy egyre több dolog terjed el majd belőle az interneten is.

És talán azt is észreveszi majd valaki, hogy Kolozsvárt két (!) baloldali könyvkiadó is működik – az Idea és a Tact – , döbbenetesen jó könyveket adnak ki (persze csak románul), és hogy egész Kelet-Európa világnézeti térképe megváltozott, s erről mintha csak a magyarok nem tudnának. A magyarokat még mindig a liberalizmus és az (autoritárius) etnicizmus unalmas és kilátástalan konfliktusa foglalkoztatja. Pedig a problémákra egyik se javasol – szellemi kimerültsége folytán – semmi érdekeset.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!